Huszonnégy havi munkaidőkeret a turizmus ágazataiban?

Már nagyon régóta létezik az általános munkarendtől sok esetben előnyösebb elszámolási forma. A hagyományos heti 5 napos, 40 órás munkaviszony helyett sok esetben ideálisabb munkaidőelosztást is alkalmazhatnánk. Többünknél is jellemző lehet az a hónap végén, hogy csak számoljuk és számoljuk a túlórákat egy-egy pörgősebb napra vagy hétre, míg az azt követő időszakban pedig munkavállalóink munkaidejét nem tudjuk kitölteni. Ez nem jó sem a munkavállalóinknak, sem a cégünknek. Viszont van erre egy jó megoldás!

Ismerkedjünk most meg a munkaidőkerettel, amely gazdaságosan ki tudja egyenlíteni a változó mennyiségű vagy akár időszakos munkát, valamint nézzük meg, hogy egy korszerű bérszámfejtő program hogyan is tudja kezelni és segíteni ezt a féle munkarendi elszámolást!

De most először is tisztázzuk, hogy

Mit is értünk munkaidőkeret alatt!

A legáltalánosabb a 3 havi munkaidőkeret, ami alatt a munkaórák elszámolását értjük, ettől természetesen lehet kevesebb is, és kollektív szerződés esetén több is.

Valamint fontos megemlítenünk, hogy a 2022. évi 190. számú Közlönyben (2022. november 21.) olvashatjuk, hogy a vészhelyzetre való tekintettel legfeljebb huszonnégy havi munkaidőkeretet alkalmazhat az a munkáltató a turizmus szektorban.

A Közlöny így fogalmaz:

A piacgazdasági viszonyoknak megfelelő hatékony munkaidő-szervezés biztosítása érdekében az Ukrajna területén fennálló fegyveres konfliktusra, illetve humanitárius katasztrófára tekintettel, valamint ezek magyarországi következményeinek az elhárítása és kezelése érdekében veszélyhelyzet kihirdetéséről és egyes veszélyhelyzeti szabályokról szóló 424/2022. (X. 28.) Korm. rendelet szerinti veszélyhelyzet (a továbbiakban: veszélyhelyzet) ideje alatt a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) 94. § (1) és (2) bekezdésében foglaltaktól eltérően legfeljebb huszonnégy havi munkaidőkeretet rendelhet el az a munkáltató.

Na de pontosan

Milyen tevékenységi köröket is érint a huszonnégy havi munkaidőkeret?

A Közlöny úgy fogalmaz, hogy a következő „tényleges főtevékenységekre” vonatkozik a szabályozás →

Fontos azt is megemlítenünk, hogy az elrendelt munkaidőkeret szerinti foglalkoztatást a veszélyhelyzet megszűnése nem érinti.

Huszonnégy havi munkaidőkeret a turizmus ágazataiban?

Na de pontosan

Milyen tevékenységi köröket is érint a huszonnégy havi munkaidőkeret?

A Közlöny úgy fogalmaz, hogy a következő „tényleges főtevékenységekre” vonatkozik a szabályozás:

Fontos azt is megemlítenünk, hogy az elrendelt munkaidőkeret szerinti foglalkoztatást a veszélyhelyzet megszűnése nem érinti.

Előnyök, hátrányok

Miért is lehet előnyös, illetve hátrányos ez a féle elszámolási rendszer?

Mindenképpen előnyös lehet mind a munkáltató, mind a munkavállalónak, hiszen csak gondoljunk bele abba, hogy vannak a turizmusban idények, amikor több a vendég és vannak úgynevezett holtidőszakok. A munkavállaló, így megtarthatja állását egy esetleges leállás esetén is. A munkáltatónak sem kell újra munkavállalókat keresnie. Az már más kérdés, hogy egyfajta „elkötelezettséget” is jelent a dolgozóknak is munkáltatójuk irányába, hiszen ha például munkaviszonyát megszünteti a 24 hónapon belül, úgy az elszámoláskor akár negatívan is érintett lehet.

Általánosságban elmondható, hogy érdemes átgondolni a jelenleg alkalmazott munkarendet és azt, hogy saját cégünkre szabva milyen lenne a lehető leghatékonyabb munkaszervezés.

Az XL Bérprogrammal
a munkaidőkeretek kezelése is gyerekjáték!

a munkaidőkeretek
kezelése is gyerekjáték!

Most nézzük meg azt,

Hogyan tarthatjuk nyilván a keret kihasználtságát?

Jellemző módon többen Excel formájában tartják nyilván a munkaidőkeret kihasználtságát, vagyis azt, hogy például 1 havi keret esetén a havi 168 órából éppen hol tart a munkavállaló, mennyit is dolgozott le az adott napig.

De valójában

Milyen funkciókkal is rendelkezhet egy bérszámfejtő program, a munkaidőkerettel kapcsolatosan?

A teljesség igénye nélkül nézzük most meg azokat a fontosabb tényezőket, amik megkönnyíthetik a munkánkat!

Egy korszerű bérszámfejtési programnál automatizálva vannak az elszámolások.

XL BÉR Bér- és TB Elszámolási Humánügyviteli Rendszer minden álmunkat valóra váltja.

Mindez igazán segít a munkaszervezésben és a tervezésben is, valamint nagymértékben megkönnyíti munkánkat, hogy pontosan, teljeskörűen tudjuk mi bérszámfejtők ellátni feladatainkat.

Amennyiben úgy döntünk, hogy cégünknél bevezetjük a munkaidőkeretet, nem szabad figyelem kívül hagynunk azt sem, hogy milyen bérprogrammal dolgozunk, hiszen rengeteg plusz adminisztrációt is jelenthet egy korszerűtlen rendszer, míg egy könnyen kezelhető, szakmailag jól felépített, átlátható bérprogram teljes körű támogatást tud biztosítani számunkra.

Az XL Bérprogrammal a munkaidőkeretek kezelése is gyerekjáték!

Döntsön Ön is az XL BÉR mellett!

Amennyiben szeretné, hogy bérszámfejtő programja:

gyors
sok automatizmussal ellátott
könnyen átlátható
könnyen kezelhető
megbízható
naprakész

legyen, úgy kérjen díjmentes távbemutatót!

Díjmentes Távbemutatót kérek

Kérdése merült fel az XL Bérprogrammal kapcsolatban? Kérjen programbemutatót, ahol választ kaphat kérdéseire, miközben megismerkedhet az XL BÉR tudásával. Kérjen árajánlatot! Az XL BÉR létszámtól függő díját gyorsan kalkuláljuk és ajánlatunkban hamarosan megküldjük önnek.

legyen, úgy kérjen díjmentes távbemutatót!

Díjmentes
Távbemutatót kérek